2016. március 2., szerda

Elindulni az úton

A nagy elhatározást követő hétvégét a kis füzetkék lapozgatásával töltöttem, és ki is választottam az éves maratonra felkészítő edzéstervet, hogy az nekem jó lesz. Az első pár hetet ugrottam, amikor még csak sétálgatni kellett, és hétfőn kapásból 3 km-el kezdtem. A hideg miatt futópadon kedztem el a felkészülésemet, és minden ment a terv szerint. Sorra futottam a 3, 5, 7 km-eket, majd az első tízesemmel áttörtem egy olyan lélektani határt, hogy az öltözőben fel kellett hívnom az anyukámat, hogy elmeséljem neki, hogy le tudok futni ilyen sokat. 

Minden szépen haladt, az összes edzésnapot tudtam teljesíteni a tervben, aztán október végén jött egy magánéleti válság, amivel nagyon nagyon sokminden megváltozott. Ekkor azt hittem, hogy ez a futásra is igaz lesz, nem fog már menni, azonban azt vettem észre, hogy annál inkább kellett heti háromszor az a másfél óra az edzőteremben. Biztos pontot adott, amire szükségem volt. Január közepéig nehéz hétköznapjaim voltak, azonban egy támogató társ és a futás átvitt mindene. Nagyon jól fejlődtem, mert a 10 km stabilan. Egyre kevésbé terhelt meg a futás, majd ahogy kitavaszodott eldöntöttem: eljött az első verseny ideje. 

Nagyon kézenfekvő volt a Vivictta. Ez az egyetlen verseny amin rendszeres nevezőnek számítok, ismerem a Margit szigetet, tavaly is itt kezdtem, egyszerűen csak tökéletes volt. 10 km-re neveztem a barátommal, célom az egy órán belüli célbaérkezés volt. Sajnos a párom megbetegedett a versenyre, de a Vivicittán olyan sokan futnak, hogy természetesen találtam ismerőst, aki ugyancsak nevezett. 
Az első 5 km lendületes volt, 5:30-at mentünk közösen, ami nekem igencsak eszeveszett tempó volt. A parlamentnél a betonon rá kellett jönnöm, hogy én bizony az alsóöltözékkel meg a fejpánttal biza túlöltöztem. Már ekkor nagyon leizzadtam, pedig még nem voltam csak féltávon. A második 5 km kicsit nehezebben ment, lassultam is 6 perc/km-re. A Margit-hídra felkanyarodva elhagytam a futópartnerem, gondoltam megnyomom a végét, biztos ami biztos. Sikerült 55 percet futni, ami számomra is meglepő volt, nagyon örültem neki. Jó volt a társaság, szép volt az idő, tökéletes bemelegítő verseny volt. Éreztem, hogy jó a kondim, sima a 10 km, ideje szintet lépni. Robogott tovább a maraton vonat. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése